„A beteljesedés Szentlélekkel azoknak szóló parancs, akiknek bizonyosságuk van újjászületésük felől és bűnbocsánatot kaptak Istentől.”
A mi esetünkben a beteljesedés a Bükkszentlélekről induló körtúra, melyben az újjászületés a természet közeli élményt szimbolizálja.
- Bükkszentlélekről induló körtúrára várunk Benneteket hűs, erdei környezetben.
- Madártávlatból csodálhatjuk a Garadna-völgyet és a Lázbérci-víztározót.
Indulásunktól számított másfél óra tájékán kávé és reggeli szünetet tartunk a Rekettyés Pihenőben, az M3-as autópályán
10:30 – 11:00 óra környékén a Szentlélek parkolóban hagyjuk autóbuszunkat,
A parkolótól kezdjük túránkat.
Terveink szerint ma 7.55 kilométert fogunk sétálni, melyen a szintkülönbség 234 méter, ami egy egészséges szervezetnek nem megerőltető. De…
Fontos, hogy mielőtt jeletkeztek, a fentiek fegyelembevételével mérlegeljetek! Ne utcai cipőben, papucsban, vagy szandálban jöjjetek el, mert ez már korábban is problémákat okozott kiránduló társainknál.
Kb. 500 méter után tárul elénk a gótikus kolostor megmaradt romja.
A középkorban épült kolostor magas falai még ma is állnak, ablakait megcsodálhatjuk, jelenleg a renoválási munkálatok folynak a környezetében. A parkolótól lefelé indulunk el a piros jelzésen. Első megállónk 1 km után jobb kézre található piros kör jelzés által mutatott Köpüs-forrásnál található, ahol érdemes megtöltenünk a kulacsot. Innen folytatjuk az utunkat tovább a piros jelzésen. Bükk fák között tekergünk szelíden hullámozva az ösvénnyel. Körülbelül 2,5 km séta után érünk a Magos-kőhöz, amely kirándulásunk legalacsonyabb pontja, és egyben fantasztikus kilátást biztosít a Bükk keleti oldalának belsejére. Az egész Garadna-völgy a szemünk elé tárul. Ha felöltődtünk a kilátással, forduljunk vissza, kövessük a piros sáv jelzést, amíg el nem érjük a piros háromszöget. A piros sávról térjünk át a piros háromszögre, és ezt követve az Örvény-kőhöz sétálunk, ahol a sziklaperemen Jókai Mór emlékművét találjuk. Az emlékművet egykori diósgyőri turisták állították a magyar romantika legnagyszerűbb írójának, akitől tudjuk, hogy az Örvény-kő másik neve Pogányoltár. Innen utunkat a sárga háromszög jelzésen folytatjuk, egészen addig, amíg a sárga jelzésbe nem torkollik. A sárga jelzést követjük egy elágazásig, ahol a kék jelzést elérjük. Ott balra fordulunk és emelkedünk fel a Bükk-hegység egyik legcsodálatosabb mészkő képződményéig. Az óriási sziklaoromról letekintve a Lázbérci-víztározó terül el a lábunk alatt, de tiszta időben a távolban a Tára vonulatait is megcsodálhatjuk. Sétánk befejező szakaszán a kék jelzés követjük egészen vissza a túra kiindulópontjáig. (forrás: aktivkalandor.hu)
Körülbelül 14 óra tájékán érünk vissza az autóbuszunkhoz
A maradék időnket Lillafüreden töltjük szabad program keretében. Úgy tartják, gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter egy vadászat során fedezte fel ezt a lenyűgöző helyet és Vay Lilla úrhölgy tiszteletére nevezte el Lillafürednek. (forrás:hotelpalota.hu) Akinek kedve van lesétálhat a parkolótól a Lillafüredi Kastélyszállóig vagy ebédelhet sültpisztrángot, tócsnit.
Darányi Ignác (1849-1927) mezőgazdasági miniszter nevéhez fűződik a lillafüredi és tátralomnici idegenforgalom fejlődése is. A szálló 1929-ben elkészült, de felavatására csak 1930-ban került sor – visszafogott ünnepségsorozat keretében. 1945-ig a vendégek elsősorban a korabeli elit köreiből kerültek ki, konferenciákat rendeztek, hírességeket láttak vendégül. 1933-ban az írókongresszusra érkező József Attilát a táj szépsége ihlette az egyik legszebb magyar szerelmes vers, az Óda írására. Részben a lillafüredi Palotaszállóban játszódik a ma is népszerű, 1934-ben forgatott Meseautó című film. (forrás:hotelpalota.hu) Büfék, éttermek, kisvasút állomás, a Függőkert, és a vízesés adja a település egyedülálló hangulatát. A szálló halljában is érdemes körülnézni, gyönyörűen felújították, a recepciónál található korabeli telefonon pedig Kabos Gyula monológját lehet hallani a "Hyppolit a lakáj" című filmből.
A hazaindulást 17 órakor terveztük.
- Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor.
- Az egész napos autóbuszbérlés díja: 17.000 Ft személyenként
- SZÉP-kártyával fizetés esetén az utazás költsége: 17.600 Ft személyenként.
- Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft (SZÉP-kártya esetében: 8.290 Ft) személyenként, mely része a kirándulás árának.
- A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
- Jelentkezni a weboldalon megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
- Jelentkezés menetét az utazási feltételekben olvashatjátok vagy kérjetek telefonon segítséget tőlünk:
- Zita: +3620 216 2752
- Gábor: +3620 4343 895
Várunk Benneteket szeretettel!