Veszprém (vár)megyében sokat kirándulunk, de nem csak a természeti adottságai miatt…
Egy Székesfehérvári pihenő után, 10 órától vár bennünket Thury György várkapitány Várpalotán… személyesen!!!
Újlaki Miklós kezdte el a várkastély építését, melyet először 1397-ben említenek Palota néven. Az erődítmény a török elleni harcokban fontos szerepet töltött be. Az építtető dédunokája, Újlaky Miklós jelentős erősítéseket eszközölt, ekkor vált a Dunántúl egyik legerősebb várává, ekkortájt kapta az Újlaki-vár nevet. Az Újlaki család kihalása után több gazdája is volt a várnak, végül királyi vár lett, ebben a minőségében első várnagya a legendás törökverő hős, Thury György lett. Thury a magyar végvári vitézi élet egyik legnagyobb alakja volt, hős katona, nagyszerű hazafi, okos hadvezér, bátor vitéz. A hódoltság korában jelentős szerepet töltött be a végvári harcokban, Veszprém és Fehérvár eleste után egyedüli erősségként gátolta meg a török terjeszkedését. Palota legdicsőségesebb időszaka volt ez az időszak. 1566 júniusában Thury maroknyi védőseregével állta ki Arszlán budai pasa 8000 fős seregének támadását. A lovagkorra jellemző szabályos alaprajzú, négy saroktornyos, robosztus vár többszöri átépítés után nyerte el a jelenlegi formáját. Az utolsó jelentős átépítést a várat birtokló Zichy család bonyolította le. A vár a hosszú évszázadok alatt folyamatosan épült, bővült. Várkastélynak építették, de a végvári időszakban megerősítették a falait, ezeknek a falaknak a vastagsága jelenleg is látható. Igen impozáns látvány a belvárost uraló, erőt sugárzó erődítmény. (Forrás: thuryvar.hu)
Felkértük hát Thury György várkapitányt, magát a hírhedt Dunántúli Oroszlánt, hogy meghallhassuk első kézből „bajvívásit”, valamint a török ellen kivívott fényes győzelmi történetét!
Belépő díjak:
- Csoportos kedvezményes: 2.300 Ft/fő
- Thury György kapitány zsoldja: 9.000 Ft / csoport
Innen Cseténybe gurulunk és meglátogatjuk a homályos múltú Holitscher-kastélyt 12:00 és 12:30 óra közötti érkezéssel.
A műemlék jellegű, egykori barokk, majd az évszázadok során többször átépített és megtoldott kastély községünk büszkesége. Névadója Holitscher Károly, az épület utolsó tulajdonosa, egykori országgyűlési képviselő, bankelnök, nagybirtokos. Az épület építési idejét nem ismerjük, de 1747–49 között már említik, mint Eszterházy Imre tulajdonát, rá utalnak az épületben talált C I E monogramos téglák. Ekkor már biztosan létezik a boltíves pince és az épületnek a pincével megegyező alapterületű része. A kastély felújítása során azonban találtak még Esterházy János gróf által – 1692. előtt – vettetett téglákat is. A kastély természetesen ritkán szolgált állandó lakásául az általában Bécsben és Pozsonyban tartózkodó Eszterházy grófoknak. Alkalmanként szállhattak meg az épületben, nyaralónak, vadászháznak használva azt. A bakonyoszlopi kastély megépülte után, az 1780-as évek végén már valószínű, hogy egy rövidebb ideig nem is lakták. Ekkorra oly mértékben leromlott az épület, hogy az akkor házasodó Eszterházy Mihály 1817. táján 60.000 ezüst forintból tudta csak helyreállítani az egykori barokk kúriát. (forrás: holitscherkastely.hu)
Belépő díj csoportunk részére: 800 Ft/fő
Innen Zircre utazunk, ahová 14 óra körül ígértük érkezésünket…
CISZTERCI MŰEMLÉKKÖNYVTÁR
A közel 65 000 könyves gyűjtemény Magyarországon egyedülálló
A Műemlékkönyvtár az apátság épületének második emeletén található. Az első könyveket a 18. században az új alapítást végző heinrichaui szerzetesek hozták magukkal, mely állomány 1950-re 65 000 kötetre duzzadt. A ciszterci rend egykori feloszlatását követően a könyvtár állami tulajdonba került, kezelésével a Nemzeti Könyvtárat bízták meg.
A gyűjtemény mára 70 ősnyomtatványt, több mint 300 antikvát tudhat magáénak, melyek közül sok egyedülálló Magyarországon. Az állomány tematikailag elsősorban teológiai témájú könyveket tartalmaz, ám találhatunk szakirodalmat a többi tudományterületről is.
A könyvtár szakszerű idegenvezetéssel látogatható, melynek során megismerkedhetünk a ciszterci gyűjtemény és a rend történetével, valamint megtekinthetünk egy könyvkiállítást, illetve megcsodálhatjuk az európai hírű – a Wilde testvérek keze munkáját dicsérő – intarziás berendezésű nagytermet is.
Belépődíj
Teljes árú jegy: 2.000 Ft/fő, kedvezményes jegy: 1.000 Ft/fő
Maradék időnket Zircen töltjük szabad program keretében.
További lehetőségek:
- BAZILIKA: Magyarország egyik legszebb barokk templomépítménye
- RENDTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS: Betekintés a 800 éve Zircen élő szerzetesek mindennapjaiba
- KIRÁLYTEREM
- VÖRÖSTORONY
- Arborétum
- Cukrászda
A hazaindulást 17 óra körül tervezzük.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 17.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó.
Ha rendelkezel TravelBus Utazókártyával minden kiránduláson 10%-ot jóváírunk, mely bármelyik alkalommal felhasználható az utazási költség csökkentésére, mentességére.
Ha a kártyádon a jelentkezéskor rendelkezel 8000 ponttal, nem szükséges előleget utalnod, mert a pont egyben fedezet is az esetleges visszalépésre.
A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!