borítókép: fesztivalok.info
Ma fesztiválozunk!!! De előbb…
Egy Rekettyés pihenőben tartott kávészünet után Monokra utazunk.
A monoki uradalom a 17. században hozományként került az Andrássy család tulajdonában, amikor Monaky Anna és Andrássy Mátyás összeházasodott. A család előbb a Kiskastélyt lakta -bővítették és át is alakították, azonban a grófi rang kiérdemlése -és az addig az örökösök között megosztott birtok újra egyesülése- után Andrássy György egy nagyobb kastély építéséről döntött a 17. század közepén.
Az egyemeletes kastélyt barokk stílusban emelték az 1700-as évek második felében, klasszicista stílusú átépítésére a 19. században került sor. Figyelemre méltóak az épület rokokó falképei, melyek rokonságot mutatnak a közeli Edelény kastélyának belső díszítésével.
A kastélyt a 19. századig lakták a tulajdonosok, azonban Andrássy György 1881-ben bekövetkezett halála után az épület magára maradt, és lassú pusztulásnak indult. A már rossz állapotú ház 1936-ban került a monoki római katolikus egyház tulajdonába, ezután iskolát alakítottak ki benne. A kastélyban napjainkban a Kossuth Lajos Általános Iskola működik. (forrás: szepmagyarorszag.hu)
A tárlatvezetést a Kossuth Múzeum munkatársa tartja nekünk.
Belépődíj: 300 Ft/fő
Ezután…
1848-ban egy miskolci országgyűlési képviselő, – akit nem említenek néven a források, talán Palóczy, vagy netán Szemere? – az Avas egyik pincéjében kocsonyát evett a történet szerint:
Egy felső-gömöri „furmányos” – fuvaros – és „Potyka” Kati kalandját meséli el.
,,Egy felső gömöri tót furmányos is a ,,Magyar Huszárba” tévedt be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétől, mégpedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a népnyelv fantáziája bizonyos szemmel látható tekintetekkel fogva „Potyka Kati” becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepéből kikandikáló húst akarja konzulmálni. De egyszer csak ijedten ejti el a villát és így kiált: – Jáj, jáj Kocsmárosné, annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Az izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításáért. – Na ennek pechje volt – mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a jószágot.” (Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945, 130. oldal)
Ennek és az ehhez hasonló történeteknek köszönhetően ápolják Miskolcon a legendát 1998 óta fesztivál formájában. Évről évre egyre többen látogatják és idén először Veletek együtt megyünk.
Vár bennünket a Belvárosban megrendezett forgatag négy helyszínen felállított színpadokkal, vásárosokkal, mutatványosokkal, finomságokkal és sok-sok kocsonyával!
A hazaindulást sötétedés után, 18 óra körül tervezzük.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 19.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó.
Ha rendelkezel TravelBus Utazókártyával minden kiránduláson 10%-ot jóváírunk, mely bármelyik alkalommal felhasználható az utazási költség csökkentésére, mentességére.
Ha a kártyádon a jelentkezéskor rendelkezel 8000 ponttal, nem szükséges előleget utalnod, mert a pont egyben fedezet is az esetleges visszalépésre.
A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!