kirandulas_20241123

 


 


Egy Székesfehérvári Pihenő után…

A Vértes déli részének egyik legszebb pontján, a Csákberény feletti Varga-hegyen alakította ki a helyi erdőgazdaság a változatos, kilátásban gazdag, könnyen, gyerekekkel is egyszerűen végig járható Vértesi Panoráma tanösvényt. Az erdészeti témájú információs táblák mellett a hangulatos, több fafajból álló erdő és a hegy pereméről nyíló pazar kilátás a fő vonzerő, ha szerencsénk van, még vadakat is láthatunk a vadmegfigyelő magaslesről. Körtúránk a gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum új épületétől indul, melynek meglátogatása remekül kiegészíti a tanösvény bejárását.  (forrás: kirándulástippek.hu)

Ez a túra egy emléktúra, mely a nemrégiben elhunyt Právetz Antal, okleveles erdőmérnök, a Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága és jogelődjeinek – korábban Csákvári Erdészet – nyugalmazott erdészeti igazgatója tiszteletére indul.
Az Ő kezdeményezésére jött létre – többek között – az idén 10 éves, csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti múzeum, valamint édesapjával töltött gyerekkori élményeit felidézve, és abból merítve tervezte meg, a Vértes legnépszerűbb tanösvényét, a múzeumhoz tartozó Panoráma Tanösvényt.

A túra hossza: 4,9 km

A túra időtartama: 2 óra

Szintkülönbség: 150 méter fel, ugyanannyi le.

A gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum látogatása fakultatív. Hamar bejárható, a jegy árában egy kis tárlatvezetés is van:

Árak:

  • Felnőtt jegy: 1600 Ft
  • Kedvezményes jegy (nyugdíjas/diák:) 800 Ft
  • 6 éves kor alatt ingyenes
  • Családi jegy (2 felnőtt és 2 18 év alatti gyerek): 3200 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett): 800 Ft

Innen Csákberény metró állomására megyünk és aki bátor díjmentesen beszállhat.

Következő állomásunk a Csókakői vár.

A Csák nemzetség Dudary ágának valamelyik tagja építette a tatárjárás után. Első írott említése 1290-99 (más forrás szerint 1287 ) körül kelteződött, amikor a Csákok trencséni ágából származó II. István vette meg. A vár stratégiailag fontos helyen épült: ellenőrizte a tihanyi apátság alapítólevelében (1051) is szereplő hadiutat. (forrás: csokako.hu)

Megközelítése a korábbi kicsi túránk után kicsit frusztráló lehet, mivel a vár a parkolóhoz képest dombra épült, így ezt gyalog kell leküzdenünk…

A vár látogatása elvileg díjmentes.

Jutalmul Csákberénybe gurulunk és pótoljuk az elvesztett kalóriákat. A Csuta Cukrászda több, mint 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Csákvár szívében. Országos ismertségét a saját készítésű fagylaltoknak köszönheti, amik télen-nyáron megtalálhatóak a kínálatban, de remek süteményeket is fogyasztottunk már itt.

Innen – ha maradt még energiátok – egy rövid sétát teszünk a közelben található Esterházy-kastély parkjában.

Az Esterházy-kastélyt eredetileg barokk stílusban Esterházy János építtette Fellner Jakab tervei alapján. 1781-1823 között többször átalakították, ekkor kapta Charles Moreau által mai klasszicista formáját. A főúri rezidencia különleges értéke volt a 77ha területű angolpark, melyet a kastély építkezéseivel párhuzamosan részletes és szakszerű tervek alapján évtizedek munkájával alakítottak ki. (forrás: csakvar.hu)

A kastély belülről nem látogatható, jelenleg kórházként működik.


A hazaindulást 16 óra körül tervezzük.


Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 13.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!