kirandulas_20241026



 


Szabad helyek száma: 0

Jelenlegi létszám: 26 fő


A méltatlanul mellőzött Nyírség az elmúlt évtizedekben nem csak felzárkózott, de igen előkelő helyet foglal el az idegenforgalmi látványosságok terén is. Szeretnénk Nektek ebből néhány gyöngyszemet kiemelni. Hosszú utazásunkat a látnivalók ellensúlyozzák.

Egy Rekettyés kávészünet után meg sem állunk első állomásunkig…

1, Kállósemjén 11:00 órától

A barokk Kállay-kúriát 1763 körül a nagykállói megyeháza olasz építésze, Salvator Aprilis építette Kállay György megrendelésére. A kastély eredetileg a középső hat helyiségből és az előcsarnokból állt. A 19. század elején illesztették az épülethez a keleti szárny végén az emeletes teraszos részt. A II. világháború idején az épület és a park is megrongálódott.

Kállay család azon ősi magyar nemesi családok egyike, amely még a honfoglaló magyar elit tagjaként jött a Kárpát-medence területére és az évszázadok alatt jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben. A család történetében kiemelkedik Zsigmond király uralkodásának kora, ebben az időszakban a család vagyona szépen gyarapodott, Kállósemjén ekkor került a birtokukba és címerük is ebből az időből származik. A vesztes mohácsi csata azonban, melyben a Kállayak is részt vettek, hosszú időre meghatározta a család életét.

A parkban található a római katolikus kápolna és a Kállay-család ősi nyughelyeként szolgáló kripta. (forrás: kallaykuria.hu)

A kiállítás leglátványosabb eleme, a Ford A modell 1931-es egyik példánya, amely a garázsban kapott helyet. Egy ilyen típusú autót vezetett Kállay Miklós miniszterelnök is. Felszereltsége és tudása a mai viszonylatban fapadosnak minősül, mégis felejthetetlen látványt nyújt.

Belépőjegy árak

Teljes árú jegy: 1.500 Ft/fő, Kedvezményes jegy: 1.000 Ft/fő, Tárlatvezetési díj: 3.000 Ft/ csoport

2. Innen pár kilométert utazunk autóbusszal Máriapócsig.

Több mint 300 évvel ezelőtt 1696. november 4-én csodálatos esemény helyszíne volt a nyírségi Pócs község: az ikonosztázion Istenszülő ikonján Mária szeméből könnyek eredtek. A császári rendeletre Bécsbe vitt kegykép helye nem maradt üresen. A másolat szintén könnyezett. A csoda 1715-től egyre csak vonzotta a zarándokokat. (forrás: mariapocskegyhely.eu)

De itt még nincs vége a csodáknak…

A máriapócsi kegytemplomnak, 1948-ban XII. Pius pápa basilica minor címet adományozott. Az oltár mellett üvegtárolók vannak, amikbe azoknak a zarándokoknak, hívőknek a botjait, mankóit tették, amelyeket csodás gyógyulásuk emlékezetére hagytak itt. A szószék mellett egy pár bilincs látható. Ennek az a története, hogy egy szomszédos faluban történt gyilkosság gyanúja egy helybéli férfira terelődött. Ártatlan volt, de halálra ítélték. Utolsó kívánsága az volt, hogy engedjék meg, hogy imádkozhasson a pócsi templomban. A bilincs leesett róla, amikor belépett oda, ennek hatására felmentették és megmenekült a kivégzéstől. (forrás: wikipedia)

3. Utolsó állomásunk Nyírbátor

A Sárkányok földjének is nevezett város elsősorban Báthoryakhoz köthető.

A Báthori-család a XIV. századi udvarházát a XV. század második felében alakíttatta át, és több önálló palotaszárnnyal is rendelkező várkastéllyá bővíttette.

Az épület a XVI. században még jelentős történelmi szerepet töltött be, azonban a későbbi századok folyamán erősen romos állapotba került. Az északi szárnyának közepén álló ebédlőpalota maradványait 1730 után egy magtár megépítéséhez használták fel. Ugyan a földszinti osztófalait az átalakítás során elbontották, de a megmaradt lenyomatok és boltvállak alapján a terek rekonstruálhatóvá váltak.

A város ékköve és egyik legjelentősebb műemléke a minorita templom és kolostor. A kutatások szerint ennek a templomnak is Báthori István erdélyi vajda volt az építtetője, és mivel 1493-ban oda is temetkezett, a templom akkor már készen lehetett. A minorita templom egyhajós, hosszú szentélyű és a szentélyhez észak felől csatlakozó toronnyal ellátott teremtemplom. Az egyszerű templombelsőben remekül érvényesülnek a rendkívül változatos, gazdag díszítéssel ellátott oltárok, valamint a szószék. A néhány éve történt teljes felújítás során a templom visszakapta a korábbi évszázadban leégett égbe nyúló tetőszerkezetét és kecses tornyát.

Tárlatvezetés 14:00 órától, 500 Ft/fő

A nyírbátori református templom dél-nyugati sarka közelében áll hazánk legnagyobb és egyben legrégibb fa harangtornya, amelyet a Bethlen család emeltetett Bethlen Krisztina fejedelem-kisasszony emlékére.  Készítői erdélyi ácsok voltak. Alapterülete 10×10 méter, magassága meghaladja a 32 métert.

A további időben sétálva nézzük meg a többi nevezetességet.

A XIII-XIV. században már állt a Szent Veronika kápolna a Szentvér  utcán. 1611-ben már így hívták az utcát. Báthori Gábor egy okirata ekkor már ezen a néven nevezi. A Szentvér elnevezést egy helyi  – történeti alappal nem bíró -, közismert legenda, monda alapján kapcsolatba hozzák az egyik Báthori lány miatt apai bosszú következtében kiontott papi vérrel. Ennek a mondának a nép ajkán sok motívummal, több közismert változata van, melyeknek egyike a következő:  Az egyik Báthori lányát, Klárát, a templom fegyverforgató pap-őrzői, az úgynevezett „vörös barátok” elrabolták, s a templom alatti kriptába zárták. Egy szegény koldus éjjel a vihar elől a templomajtóhoz menekült, de az ajtó is engedett a vihar erejének, s így a koldus fedél alá jutott. Bent a templomban meghallotta a lány sóhajtását, sikolyát, s ezzel megtudta végzetes sorsát. Közölte Báthorival, akinél hamar kész volt a megtorlás terve. Még az éjjel a várkastélyába lakomára, ivászatra hívta meg a vörös barátokat. Vidám poharazás közben közölte a lány miatti fájdalmát, s kérte vendégeit, hogy mondjanak ítéletet a hetek óta eltűnt, s a hajdúi által keresett lány elrablói és gyilkosai felett. Az ítéletmondás után szavukon fogta őket Báthori, így a kastélyból a Szent Veronika kápolna közelében álló szállásuk, laktanyájuk felé való menekülés közben mindnyájukat felkoncoltatta. Az utcán folyt el a vérük, s ezért nevezték azt Szentvér utcának.

 

A Minorita és a Református templom között húzódó Várostörténeti sétányon életre kel a múlt. A Várostörténeti Sétányon végighaladva az alkotások megtekintése közben egy időutazásban lehet részünk.

Megismerhetjük a nyírbátori sárkánykultusz gyökereit a Szentvér utca legendáját és a Báthoriak történetét – mindezt életnagyságú szoborillusztrációk kíséretében.

A hazaindulást 16:00 órakor tervezzük.

Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).

Az egész napos autóbuszbérlés díja: 16.500 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.

Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.

Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.

A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ. 

A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.

Nagyon fontos!

Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!

A regisztrációs díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került.

Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:

Travel-Bus Bt.

Bankszámla szám:

OTP 11717009-21414343-00000000

Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.

Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!

Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!

Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.

Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!

Egynapos utazás ajánlatok, ötletek