kirandulas_20241112

 


 


„A rohanó világban az erdő egy olyan hely, mely a lelket is megérinti, és leírhatatlan nyugalmával szinte simogatja a fák alatt járó vándort. A fák között lakó csendet épp ezért nem is illik hangoskodással megtörni, mert ott csak vendégek vagyunk, kiknek igazi szépségét akkor mutatja meg az ottani világ, ha tiszteletben tartjuk minden lakóját.” (forrás: Kékes Online, Gyetvai Péter)

Ebben a hangulatban szeretnénk Veletek egy kisebb túrát tenni a mai napon, hogy ezután lelkiismeretfurdalás nélkül tartsunk egy Márton-napi libalakomát.

Első állomásunk hangulata nem a legvidámabb, de a történelmünk része…

A Rákosi-féle diktatúra leghírhedtebb munkatábora, a kommunista terror szimbólumának számító „magyar Gulag” 1950 és 1953 között működött a Mátrában található Recsken. A foglyok bírósági ítélet nélkül kerültek a szigorúan őrzött titkos recski táborba, amelynek létszáma a kutatói becslések szerint 1300 és 1700 között mozgott.

A Sztálin halála után bekövetkező politikai fordulatot követően Nagy Imre lett Magyarország miniszterelnöke, aki az általa meghirdetett „új szakasz” intézkedései keretében 1953 nyarán felszámolta az internáló- és a kényszermunkatáborokat.

Belépő: 500 FT/fő

Szerencsésen kiszabadulva a munkatáborból egy kb. 7 kilométeres körtúrára indulunk, melynek szintkülönbsége: 180 méter.

A piros+ jelzésen 1.8 kilométeres nagyjából sík útvonalon elérjük a Csevice patakot, melyen átkelve balra fordulunk, maradva a piros+ jelzésen. 1000 méter után újabb elágazáshoz érünk, melyen balra fordulunk a piros – jelzésen a Várbükki rét felé. Itt kicsit megpihenünk, mert kisebb kaptató következik. Folytatjuk sétánkat a piros- jelzésen, kb. 1 kilométeren át, ahol az elágazásnál letérünk balra. 1200 méter múlva elérjük a kék+ jelzést, ami az egykori bánya mellett visszavezet bennünket a parkolóig.

Reméljük kellemesen elfáradtok és kellő képen megéheztek. Buszra szállva körülbelül 15-20 perc alatt érünk Parádra, ahol már várnak bennünket a Parádi Kisvendéglőben. A Palóc ízeiről híres étteremben korábban is jártunk már. Parasztos hangulatú berendezésével, kedves személyzetével kicsit visszatérünk egy korábbi korba és ízelítőt kapunk palóc vendégszeretetből.

Most azonban egy Márton-napi ebéddel várnak bennünket

Az  ajánlatokat részünkre állították össze. Aki szeretne velünk ebédelni, 3 fogásból álló menükből tud választani:


  1. Liba húsleves lúdgége tésztával, Ludaskásával töltött kelkáposzta frissen sült házi kenyérrel, Lúdláb szelet – 6.990 Ft
  2. Tárkonyos libaragu leves, Lúdburger hízott májával, sült burgonyával, Lúdláb szelet – 11.990 Ft
  3. Sárgaborsó krémleves konfitált libazúzával, Zsírjában sült lúdcomb tepertőjével tört krumplival, párolt káposztával, Lúdláb szelet 8.990 Ft

Kérünk Benneteket, hogy a jelentkezési lap megjegyzésében írjátok meg, hogy melyik menüből kértek . (Elegendő a sorszám, aki nem kér, írjon „0”-t)
Az éttermi fogyasztást egyénileg a pultnál lehet rendezni az italfogyasztással együtt.

 

A hazaindulást 17 óra körül tervezzük.


Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 14.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!

Egynapos utazás ajánlatok, ötletek