Ajánlat
Budapest, Hősök tere kiinduló ponttól 270 km. Egész napos kirándulás 16 személyes minibusszal 86.000 Ft/busz, azaz körülbelül
5.800 Ft személyenként.
Füzéri Vár
A csodálatra méltó természeti környezetben fekvő Füzér, egyike az ország kevés olyan magánföldesúri várának, melyről nagy valószínűséggel állítható, hogy már a tatárdúlás előtt állt. Az évszázadokon át omladozó épületegyüttes értékét a romantika idején ismerték fel ismét, mely ekkortól kezdve az örökségvédelem látókörébe került. 1977-től régészeti feltárásokat végeztek, 1992-től renoválási munkák kezdődtek, 2014-15 között pedig a felső-vár felújítása, elpusztult részeinek részleges rekonstrukciója is megtörtént, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori vára.
A várban több hagyományos, évente ismétlődő rendezvényt is tartanak:
- Tavaszi Várkapu Tárogató (húsvét vasárnap és hétfő): a Füzéri Várvédő Egyesület harci, illetve táncbemutatói, előadásai által kísért rendezvény.
- Pünkösdi Mulatság (pünkösd vasárnap és hétfő): a programsorozat műsorán történelmi játszótér, középkori táncház, hadi bemutatók, gyermekprogramok szerepelnek.
- Vadászat Perényi urasággal (Lov s pánom z Perína, június).
- Szent Iván Éji Vigasság (június 23-hoz legközelebb eső hétvége): a nyári napforduló idején rendezett, napnyugtától napkeltéig tartó misztériumjáték és programsorozat.
- Perényi Péter Íjászverseny (július közepe): A Füzéri Várgondnokság által szervezett, zenés programokkal kísért íjászbemutató és sportverseny.
- Füzéri Várnapok (minden év augusztusa): utcabáli hangulatú vásár zenés programokkal és várjátékokkal.
- Zempléni Szabad Pálinka Nap és Szent Mihály Nap (szeptember utolsó, vagy október első hétvégéje): pálinkabemutató és -verseny, kézműves vásár.