kirandulas_20250609


Tartalmas programmal készülünk Nektek Gyulaváriban:

    • 5 tételes sörkóstoló a Kastély Sörház és Sörfőzdében 
    • A Gyulavári-kastély egyedülálló kiállításainak megtekintése
    • Bográcsban készült ebéd a kastély-kertben
    • Sétahajózás Szanazugban a két Körös összefolyásánál

Egy Kecskeméti MIG21-es pihenőt követően…

11 óra körül már vár bennünket házigazdánk, Oláh Péter „Kolbászhős” a Gyulavári-kastélyban.


Mielőtt részletekbe bocsátkozunk, szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy az alábbi programok fakultatívak, bármelyiket ki lehet hagyni, ha ezt időben tudatjátok velünk!

Kérünk Benneteket, hogy a jelentkezési lap kitöltésekor jelezzétek felénk az étkezési szándékotokat, mert az ebéd létszámot előre le kell adnunk! Egy héttel az indulás előtt (június 3-tól) már nincs lehetőség a változtatásra!


A kastély története a török kiűzetése után kezdődött, 1698-ban Lőwenburg János Jakab megveszi a Gyulavári, Kétegyházi, Várai és Keszi pusztákat. 1716. évben költözik Gyulaváriba, majd majorházat és majort épít. 

1741-ben Csongrád megye alispánja, Andrássy Zsigmond lesz következő birtokos. Andrássy Kétegyházát tette az uradalom központjává, ahová kastélyt és kápolnát is épített.

 1794-ben Gróf Almásy Ignác vesz meg. Később a gyulai tűzvész után a Wenckheimekre száll a gyulai birodalom, feltehetően ez időtájt épül a gyulavári kastély. 

(A forrást és bővebb információt a kastély történetéről a https://gyulavarikastely.hu/a-kastely-tortenete-a-xviii-szazadtol-napjainkig/ hivatkozáson olvashatjátok.)

Visszatérve mai programunkhoz, 11 órától Magyarország első bio-sörfőzdéjének termékeit kóstolhatjátok meg.


A Kastély egykori gazdasági szárnyában került kialakításra Magyarország első bio sörfőzdéje, melyet az Alapító, a Körös-Maros Biofarm Kft. üzemeltet.


Az ELIXBEER sörcsalád tagjai az igényes „kraft” sörök kedvelői részére készülnek, közepes és hosszú érleléssel, bio alapanyagokból, ősi gabonák, felhasználásával, kézműves igényességgel.

Elixbeer bio sörház sörkostolás /5 X 1dl/ előadással 2500Ft/fő



A – körülbelül egy órás – kóstoló után a kastélyban folytatjuk programunkat…



Több, kisebb teremben tematika szerint csoportosulnak a kiállítások.

blank

  • Az Erkel-terem kettős funkcióval rendelkezik. Körben a falakon elhelyezve a 27 európai uniós tagállam, valamint az Unió himnuszának bemutatója látható. A nemzeti himnuszok keletkezésének történetét, a himnuszok szerzőinek portréját, az eredeti kottákat illetve szövegeket, valamint a himnuszok magyar nyelvű változatát tablókon ismerhetitek meg, de ami még érkesebb, a himnuszok külön-külön meg is hallgathatók a zászlók alatt elhelyezett fejhallgatók segítségével.
  • A Kohán-teremben a Dél-alföldi és arad megyei alkotók bevonásával 28 képzőművész műveivel mutatják be a helyi XX. századi és kortárs képzőművészetet. Két jeles helyi festő, Koszta Rozália és Kohán György alkotásaiból is megcsodálhattok néhányat.
  • A Wenkcheim-Almássy családtörténeti kiállításon, a kastélytörténeti kiállítás részeként bepillantást nyerhettek a grófi családok mindennapjaiba. A berendezett szalonrész korhű ruhákkal és bútorokkal felidézi a grófok egykori életmódját, azoknak az időknek a hangulatát, miliőjét.
  • A Népművészeti bemutató termek kiállításban jelentős hangsúlyt kap a Dél-Alföldön élő népek, nemzetiségek életének, szokásainak, népművészetének bemutatása. Hat nemzetiség – magyar, román, német, szlovák, szerb, cigány – történetét ismertetjük míves tárgyakkal, a nemzetiségek alapvető néprajzi sajátosságainak felelevenítésével. 
  • Nekünk nagyon tetszett az újonnan kialakított Természetismereti kiállítás, mely sok érdekes gombafajtát élethű másolatban mutat be!

A múzeumi belépőjegy kedvezményesen 500 Ft személyenként.



13 óráig „feszegetjük a húrt”, amikor már bizonyára mindenkihez eljut a készülő ebéd illata…



Házigazdánk, Péter bográcsban készíti ínycsiklandózó csülökpörköltünket, mely helyi termelőktől és gazdáktól származó alapanyagokból készül. Hozzá burgonya, savanyúság és friss kenyér is jár.

Természetesen repetázni is lehet, amíg a bogrács ki nem ürül!

blank

A sörfőzde sörcsapjai is ideköltöznek, hogy ne csak kóstoljátok a bio-söröket.

A kiadós ebédet 5.000 Ft-ért készítik a részünkre, mely az italfogyasztást nem tartalmazza!



Ebéd után, 16 órától már Szanazugban vár bennünket a hajóskapitány: Kovarszki Ákos.

blank


Magyarország legtisztább vizű folyói közé sorolhatjuk a Fehér- és a Fekete-Köröst, az itt található folyópartok, erdők - amelyeket mára védett területekké minősítettek - elképesztő látványt nyújtanak. 

A hajókirándulásunk kb. 40 percet vesz igénybe.

A sétahajó jegy ára: 3.000 Ft személyenként.



A hazaindulást a hajókirándulás után terveztük.


  • Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. 
  • Az egész napos autóbuszbérlés díja: 17.000 Ft személyenként
  • SZÉP-kártyával fizetés esetén az utazás költsége:  17.600 Ft személyenként.
  • Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft (SZÉP-kártya esetében: 8.290 Ft) személyenként, mely része a kirándulás árának.
  • A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
  • Jelentkezni a weboldalon megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
  • Jelentkezés menetét az utazási feltételekben olvashatjátok vagy kérjetek telefonon segítséget tőlünk:
    • Zita: +3620 216 2752
    • Gábor: +3620 4343 895

Várunk Benneteket szeretettel!