Szabad helyek száma: 0 fő
Jelenlegi létszám: 26 fő
Ez és a 2024 október 24 (csütörtök) kirándulásunk a közelmúltban elmaradt eseményeink ismétlése, így mindkét napon csupán a fennmaradó helyeket tudjuk felajánlani.
Emiatt elnézéseteket és megértéseteket kérjük!
A Grünbachi-katlanban eredő Szent János-patak szurdokvölgyét (Johannesbachklamm) 1902-ben a turisták számára biztonságosan bejárhatóvá építették ki, korlátokkal, hidakkal, járdákkal. A környékbeliek és a túrázók kedvelt célpontja.
A túra jellege:
Könnyű, családi kirándulás jól jelzett, kitáblázott utakon, fahidakon, pallókon, széles lépcsőkön.
A túra hossza: 3,6 km
A túra időtartama: 1,5 óra
Szintkülönbség: 150 m
A kavicsos út menti parkolóból indulunk a Johannesbach csörgedező vize mellett. A széles út végén a Pecherhittn vendéglő hívogatja a kirándulókat, innen már csak a völgy aljában futó gyalogút folytatódik. Átmegyünk egy fahídon a patak túloldalára, és szép fenyőerdő szélén haladunk egy tisztásig. Kis hídon juthatunk át a túlparti pihenőpadhoz, jelzett ösvényünk azonban még az addigi parton folytatódik.
Rövidesen összeszűkül a völgy, meredek sziklafalak közt kanyarog az út, korláttal biztosított lépcsősorok, pallók, hidak váltogatják egymást. Néhol csak pár méter a szurdok szélessége, függőleges, mohos sziklafalak közt zúg a romantikus Johannesbach. Később kiszélesedik a völgyecske, tisztásra érünk, melynek közepén a Schutzhütte Johannesbachklamm nagy faépülete áll. A vendéglő június végétől szeptember végéig minden nap, előtte és utána viszont csak hétvégenként tart nyitva.
Pár méter után jobbra hagyjuk el a széles kocsiutat, mérsékelten lejtő terepen, árnyas turistaúton gyalogolunk. Egy útszéli keresztnél, a pihenőpad mellett jobbra kanyarodunk és meredek, de széles erdei úton ereszkedünk a völgy felé. Az újabb elágazásnál, balra, Würflach irányába megyünk tovább, egy a völgy feletti sziklán álló pihenőpad után rövidesen leérünk a falu házai közé. A Felsgasse levisz a Klammgasséba, melyen jobbra fordulva érünk vissza kiindulási pontunkra, a parkolóba. (forrás: kirandulastippek.hu)
Túránk végeztével Bécsújhelyen pihenjük ki fáradalmainkat szabad program keretében.
A hazaindulást 16:00 óra körül tervezzük.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 6:30 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 16.500 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!