kirandulas_20230928

Vissza az Utazás ajánlatokhoz

Jelentkezem

 

 

Szabad helyek száma: 1

Jelenlegi létszám: 25 fő

Kicsit kirándulós, gombavadászatra indulunk!

Karancsberény a karancsi dombok között, a 336 méter magas Bodoló hegy alatt található, két kis patak találkozásánál kialakult egyutcás magyar település. A megyeszékhelytől, Salgótarjántól 13 kilométerre északnyugatra fekszik, a szlovák határ mellett terül el, gyönyörű környezetben; a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark települése.

Jelzett útvonalon megyünk az erdőbe és reméljük kevesen lesznek rajtunk kívül. Olyan területet választottunk, ami nem teljesen sík, de csupán minimális a szintemelkedés.

Nem elfáradni megyünk, hanem gombát keresünk Korai Pali és Marika segítségével, akiket jónéhányan már ismerhettek is, hiszen sokat kirándulnak velünk.

Pali amellett, hogy gombaszakértő, ismeri a gyógynövényeket is, sok időt tölt a természetben.

Fontos tudni, hogy nem lesz mindig mellettünk, ezért néhány óvintézkedésre szükség van.

A természetjárás remek hobbi, de ha egybekötjük a gombászással, akkor kincsvadászattá válik, ahol a jutalom egészséges, vadon termő élelmiszer lesz! Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni, hogy a leszedett gombákat minden esetben szakértővel vizsgáltassuk meg, hiszen a tévedésünknek súlyos ára lehet!

A mi esetünkben szerencsések vagyunk, mert Pali segíteni fog nekünk, de - mint írtuk - nem lesz folyton mellettünk. Amikor viszont ott lesz és eldobatja velünk zsákmányunkat, ne kételkedjünk!

A leggyakoribb ehető és mérgező gombapárokról megjelent kiadványt a Travelbus.hu oldalról, a kirándulásaink menüponton belül, a térkép alatti "Hasznos letöltések" gombra kattintva tudjátok letölteni.

Ha valaki szeretne kezdő gombász könyvet elég 80-150 gombát tartalmazó könyv.

Néhány ajánlat Pali által: Markus Flück: Milyen gomba ez, 

Bak-Csiha: Gombák (Szalai könyvek)

Babel Ofling: Milyen gombát találtam?

Tekintettel, hogy Magyarországon igen nagy arányban fordulnak elő mérgező fajok, a leszedett gombákat papírzacskóban, külön-külön tároljuk!

Milyen eszközök kellenek?

1 db túra bot kotorászáshoz jó, ha van (nem kettő).

Kosár

Az erdőjáró, túrázó jóbarátja a hátizsák, de ha gombászni megyünk, jobban járunk egy jó kosárral! Kosár és kosár között is nagy különbség van persze, érdemes magas falú, hosszú kosarat választani, mely lehetőleg nem szűkül az alja felé, füle pedig hosszanti irányú.

Kés

Ez már egyszerűbb kérdés, lényegében bármilyen éles szerszám megteszi. Egyszerű, kisebb méretű konyhai késsel is nekivághatunk az erdőnek, de jobb választás lehet egy bicska.

Sajnos arra is lehet számitani, hogy esetleg kevés gomba lesz, vagy semmi.... akkor egy jót kirándulunk.

Ha eddig nem riasztottunk el Benneteket, már csak egy fontos dolog van:

A gombagyűjtés szabályai és etikája

A gombaszedés hivatalos szabályai részben átfedésben vannak a vadon gyűjthető növényekre, gyógynövényekre vonatkozó szabályokkal.

Állami védett erdőkből fejenként és naponta legfeljebb 2 kg gomba (és bármely növény) gyűjthető, de ilyen helyen csak a természetvédelmi hatóság és az erdészet engedélyével szedhetünk.

Egyéb védett területen is szükségünk van a természetvédelmi hatóság engedélyére.

Magánerdőben, magánréten, közösségi (pl. önkormányzati) területen a tulajdonos engedélyével mennyiségi korlátozás nélkül gyűjthetünk, de ha védett, akkor ugyanúgy szükségünk lesz a természetvédelmi hatóság engedélyére.

Nem gyűjthetők a hazánkban védett vagy kiemelten védett gombafajok! 

(forrás: greendex.hu)

A kirándulásunk nem lesz hosszú, mivel a begyűjtött kucsmásokat fel is kell otthon dolgozni, még aznap, ezért hazaindulást 15:00 óra körül terveztük.

Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).

Az egész napos autóbuszbérlés díja: 9.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.

Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.

Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!

A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:

Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000

Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!