Szabad helyek száma: 0 fő
Jelenlegi létszám: 26 fő
Kissé zsúfolt programot szerveztünk a mai napra, de bízunk benne, hogy a látnivalók kompenzálnak majd Benneteket.
A mai csatangolásunk első állomása a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok.
Asbóth Zsolt a Ménesbirtok nyugdíjas intézményvezetője örömmel vállalta a vendéglátó szerepét, 10 órától vár bennünket egy tartalmas idegenvezetésre.
Egy 1756-os térkép tanúbizonysága szerint a kastély a település egyik legrégibb ma is álló épülete, a vastag falak közt a hangulatos folyosókon megelevenedik a történelem.
Az eredetileg földszintes kúriát az 1809-es győri csatavesztés után Bábolnára érkező napóleoni csapatok felgyújtották, így bosszulták meg, hogy a birtokról egy lovat sem tudtak zsákmányolni, mivel ezeket korábban a Bakonyba menekítették.
Az épületegyüttes az 1810-es években végrehajtott felújítások után nyerte el mai formáját.
A birtokon egy történelmi áttekintést követően meglátogatjuk a ló-arisztokratákat, arab telivér és Shagya-arab lovakat. Csak zárójelben jegyezzük meg: nagyon szeretik a répát, így aki igazán szeretné, ha a szívükbe zárnák, bátran felkészülhet egy kis csemegével.
Az udvar látképét meghatározza a fedeles lovarda, mely a ménes bélyegzőjével díszített üvegablakaival, művészi ácsmunkával kivitelezett tetőszerkezetével, kovácsoltvas csillárjaival és falikarjaival ejti ámulatba a látogatót.
Az épület hangulatához illeszkedő kialakítású dobogóról jól látni a 15 m széles és 44 m hosszú lovaglóporondot, ami a napi munka mellett lovasbemutatók helyszíneként is szolgál. A Lovak számára ez a kiképzés helyszíne is, itt szerzik meg azt a tudást, amely az ember odaadó társává teszi őket.
A lovarda melletti régi kocsiszínben kapott helyet a fogathajtás és a hajtósport történetébe kalauzoló kocsigyűjtemény, melyben 15 db különböző eredetű, korú és típusú kocsit láthatunk. (Forrás: babolnamenes.hu)
Szintén a birtokon található egy Afrika múzeum, melyet - ha van kedvetek - szintén megtekinthetünk.
Belépődíjak kedvezményesen
Ménesbirtok (vezetéssel) és Afrika múzeum: 2.300 Ft/fő
Csak a ménesbirtok (vezetéssel): 1.800 Ft/fő
A méneséről híres Bábolnát nem csak a lovakért érdemes felkeresni, hiszen egész évben nyitva áll az ingyenesen látogatható arborétum. A település keleti végében található, botanikailag és esztétikailag is gondosan tervezett kertet sétautakon járhatjuk körbe.
Az arborétum alapítása Dr. Burgert Róbert nevéhez fűződik. Az addig csak legelőgazdálkodással érintett, természetes növénytakaróját tekintve kizárólag gyepszinttel rendelkező területen 1965-ben kezdték el az első telepítéseket.
Két kis tó is található a területen, melyek két ágon összeköttetésben állnak egymással, és egy szigetet ölelnek körül.
Az Arborétum kedvelt színfoltja az őshonos házi- és vadállat bemutató. Az arborétum területén, külön kifutókban magyar parlagi baromfifajták, kopasznyakú és kendermagos tyúkok, fodrostollú ludak, magyar félvad kacsa fajták, fácánok és galambok élnek, de láthatunk itt vaddisznót, dámszarvast, őzet, alpakát, mangalica sertést, valamint juhokat és szamarat is.
További látványosság a Híres Lovak Emlékparkja kopjafás sírhalmokkal.
Az Arborétum és Állatpark díjmentesen látogatható.
Nehéz kiszámítani, hogy időben mikor és hol legyünk...
15 órára Móron várnak bennünket a Lamberg kastélyban. Ha időnkbe belefér, előtte Kisbéren megállunk és meglátogatjuk a Makett-parkot. Ide 14 óra tájékára kértünk időpontot, feltételesen.
A sok látnivaló közül megtalálható itt a kecskeméti Cifra Palota, a jáki templom, a soproni tűztorony, a kisbéri lovarda, a pécsi dzsámi, a tatabányai Turul emlékmű, a székesfehérvári országalma, a gödöllői Grassalkovich kastély, a lillafüredi kastély a fátyolvízeséssel, a villányi pincesor, a tihanyi apátság, a tatai vár, a váci diadalív, az őrségi Pityerszer, a fertődi kastély, a szegedi dóm, a Lánchíd, a komáromi Monostori Erőd, a hortobágyi kilenc lyukú híd, a Parlament, a debreceni nagytemplom, a szegedi zsinagóga, a győri városháza, a visegrádi Salamon torony... és még jó pár nevezetes épület.
Belépőjegy árak:
Felnőtt: 500 Ft
Gyermek / nyugdíjas: 300 Ft
Csoportos kedvezmény
(20 fő felett):
Felnőtt: 400 Ft
Gyermek / nyugdíjas: 200 Ft
Mór
Lamberg Fülöp József gróf elhatározta, hogy nyári rezidenciának egy kastélyt építtet Móron. Az általa megbízott építész Fellner Jakab volt, a klasszicizáló késő barokk (copf) stílusú kastély tervezése és 1762 - 1766-ig tartó kivitelezése a méltán híres magyar építész nevéhez fűződik.
A kastély parkját 1801-ben kibővítették, és Lamberg Fülöp utasítására egy szép angolkertet hoztak létre. A kertben, a kastély hátsó homlokzatával szemben, pontosan középen volt egy kút, amely fölé kis barokk épületet emeltek, az úgynevezett kútházikót. A kastélytól a kútig gesztenyefasort telepítettek. (forrás: wikipedia)
Felnőtt belépő: 800,-Ft
*Kedvezményes belépő: 400,-Ft
Csoportos belépő: 11-25 főig: 7000,- Ft
Négy kiváló cukrászda is vár bennünket, de aki szeretné elsétálhat a Kapucínus templomhoz, a Magyar-templomhoz, vagy a Láncos kastélyhoz, így a maradék időnket levezetésképpen itt fogjuk eltölteni.
A hazaindulást 17:30 és 18 óra között tervezzük.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 10.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!