Szabad helyek száma: 9 fő
Jelenlegi létszám: 17 fő
A mai kirándulásunk Magyarország legnyugatibb pontjára kalauzol Benneteket.
Határmenti első állomásunkig feltehetően kétszer tartunk pihenőt, az út hossza miatt.
Van országunknak egy temploma, ahová 39 évig nem lehetett bemenni. Trianon átírta a történelmet, így a Rönökön lévő Szent Imre templom sorsát is. A templom híres búcsújáró hely volt, de mivel itt húzták meg a trianoni határt, az ország szélére került. Évtizedekig nem engedtek senkit a közelébe, csak a határőrök, határvadászok járkáltak mellette. Meg is lett az eredménye, a teljes mértékben kifosztották, ablakait, az ajtókat szétverték, a sarkokat illemhelynek használták, meggyalázták, a tornyot pedig magaslesnek használták.
Az utolsó lelkészét 1951-ben elüldözték, aki átmenekült Ausztriába, az akkor már aláaknázott, és szögesdróttal ellátott határvonalon.
Ezt is retorzió követte, ezért 39 évig senkit nem engedtek a közelébe. Később az eltakarítását szerették volna, de a magyar építőipari vállalkozók kapacitás hiányára hivatkozva nem vállalták a bontást. Így maradt meg nekünk a romos, használhatatlan, meggyalázott templom.
A közeli osztrák hívek már szervezkedni kezdtek, hogy ezt nem tűrhetik tovább, és megpróbálják a templomot megmenteni. 1989-et írtunk ekkor, a rendszerváltás megkezdődött, és főként osztrák finanszírozással a templom megújult, sok-sok szorgos kéznek köszönhetően sikerült felújítani. 1991-ben, II. János Pál pápa magyarországi látogatása során, a Szombathelyen tartott miséje végén megáldotta a templom keresztjét, melyet hamarosan ünnepélyesen felhelyeztek a 42 méter magas toronyba.
1992. szeptember 20-án vasárnap hosszú idő után újra szentelték. Azóta minden vasárnap van nagymise, néhány magyar és néhány osztrák résztvevővel.
Környezete parkosított, fotós táblákon látható a romos állapot, és a felújítás sora. A templomajtó nyitva áll, be lehet menni, imádkozni, körülnézni, lelket feltölteni.
(Köszönet a leírásért: Jakab Erzsébetnek, bakancsesfakanal.hu)
A hosszú út után jól fog esni egy kis mozgás, a Vasfüggöny túraútvonalon sétálunk egy keveset a határkövek mentén.
Innen csupán néhány kilométerre található Nemesmedves, amit busszal fogunk megközelíteni.
A korábbi rendszer hagyománya szerint Nemesmedves volt az utolsó magyar település, amelyet a második világháború folyamán 1945-ben megszállt a szovjet hadsereg, amikor elűzték a német csapatokat. E haditett emlékére Magyarországon az 1990-es rendszerváltásig április 4-e a felszabadulás napja volt és emiatt a falu területén gyakran rendeztek jelentős állami ünnepséget e napon, bár a helyiek a dátumot nem tartják helyesnek, mivel a község területén még április 11-én is folytak harcok.
Népszerű turistacélpont a falu központjában egy talapzaton álló második világháborús szovjet T–34/85-ös harckocsi, amely az 1985-ben kialakított emlékhely központi emlékműve. Mellette az ország vármegyéit szimbolizáló kopjafák, valamint a jellegzetes őrségi szoknyás harangláb. (forrás: wikipedia)
A következő - egyik - programunk időjárás és erőnlét függő!!!
Ebből kifolyólag két alternatívát is ajánlunk:
1. Egy kis túrára indulunk a Hármashatár tanösvényen:
Felsőszölnök, Magyarország legnyugatibb települése. Gornji Senik nevét a szlovén nyelvből magyarosították. Jelentése: kaszáló, szénapadlás, szénapajta.
1922-ben a faluközponttól 4 kilométerre, Magyarország, Ausztria és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság határainak találkozási pontján obeliszket emeltek (Hármashatárkő).
A Hampó-völgy, és Vend-vidék páratlan élővilágával ismerkedhetünk meg a túra során, melynek végpontja az ország legnyugatibb csücske.
A tanösvény hossza: 9.4 km, szintkülönbség 130 méter
Esős, vagy nagyon meleg időben nem ajánlott az útvonal, sajnos a tanösvényt a magyar oldalon nem tartják rendben!
2. Őrség jellegzetességeiből mutatunk néhány helyszínt:
a.) Meglátogatjuk Ispánkon az Ízrestaurátor Kézműves Csokoládé Műhelyt
b.) Pankasz faluban találjuk az Őrség legszebb 1755-ben épült református fa haranglábját a település legmagasabb pontján, egy gyümölcsösben.
Értékes műemlék, melynek helyreállítására 1965-ben került sor. Szoknyás harangláb nevet viseli. Nevét arról kapta, hogy alul sátorszerű "szoknyája van". A szoknyatető zsúp, a harangtorony sisakjának fedése fazsindely.
c.) A Nagyrákosi Tájház az 1920-as évek hangulatát tükrözi, bemutatja, hogy hogyan éltek elődeink és milyen fajta tárgyakat használtak a mindennapjaikban.
A zsúpfedeles Tájház a falu közepén található, 1890 körül a helyiek összefogásával befejezték építését: a nagyrákosi kovácsnak, Károlyi Jánosnak és családjának egy szolgálati lakásra volt szüksége. Mivel a kovácsolt anyag lehűtéséhez szükséges nagy mennyiségű víz, így a házat a Zala folyó partjára építették.
A hazaút visszafelé sem lesz rövidebb, így körülbelül 16 óra körül hazaindulunk. Útközben egy, vagy két pihenőt tervezünk.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 6:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 14.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!