kirandulas_20230817

Vissza az Utazás ajánlatokhoz

Jelentkezem

 

 

Szabad helyek száma: 13

Jelenlegi létszám: 13 fő

A Nyíregyházi Állatpark a várostól 5 km-re a sóstói üdülőövezetben található, ahol strandfürdő, falumúzeum és egy parkerdő nyújt kikapcsolódást az idelátogatóknak. Az Állatpark ebben a természetes, szinte háborítatlan környezetben kapott helyet egy tölgyerdő mélyén. A 30 hektáros területen világrészek fogadják a látogatókat, hogy végig járhassák a Földet, megfigyelhessék miként élnek a világ különböző vidékein az állatok.

Az állatkert feladata elsősorban az, hogy megmutassa az ide látogatóknak, milyen gazdag és sokszínű az állatvilág. Sok állatnak az állatkert az utolsó menedéke, ahol nemzetközi összefogás keretében próbálják a kihalás szélére sodródott állatfajokat megmenteni és szaporítani.

Természetvédelmi szempontból a parknak nagy jelentősége van, mivel a kihalófélben lévő fajoknak megvan a lehetőségük arra, hogy nyugodt körülmények között fejlődjenek, szaporodjanak.

A Nyíregyházi Állatpark az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA: European Association of Zoos and Aquaria) tagjaként részt vesz több mint 100 fajmegmentési, tenyésztési programban; többek között nagy sikerrel szaporodik az afrikai elefánt, a kihalás szélére sodródott bali seregély, az indiai orrszarvú vagy a szibériai tigris. A Föld legnagyobb erszényes állata a vörös óriáskenguru európai törzskönyvi programjának koordinátora pedig nyíregyházi.

A park a ritka és veszélyeztetett fajok mellett, fontos feladatának tartja az oktató és nevelő munkát. A kert gyűjteményével páratlan lehetőséget nyújt a tanulni vágyóknak, hisz nem csak a hazai állatvilágot, hanem valamennyi kontinens állatvilágát bemutatja, ezzel megteremtve a választható témák sokszínűségét.

JEGYEK

3 év alatt: 300 Ft

Gyerek (3-14 év): 4.200 Ft

Felnőtt: 6.500 Ft

Nyugdíjas: 4.200 Ft

70 év felett: 1.500 Ft

Nyugdíjas csoport (15 fő, az ár fejenként értendő): 2.900 Ft

Az 1980-tól világjáró Nyírség Táncegyüttes először 1993-ban hívta meg Nyíregyházára két korábbi vendéglátó együttesét Belgiumból és Görögországból. A „házi találkozó” nagyon jól sikerült, ezért úgy döntöttünk, hogy máskor is szervezünk városunkban hasonló rendezvényeket. Innen indult a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál ötlete.

Az azóta eltelt több mint két évtizedben a Nyírség Táncegyesület szervezésével és Nyíregyháza Megyei Jogú Város támogatásával rendezett fesztiválok során több mint 30 nemzet táncolta a nyíregyházi közönségnek néptáncait, muzsikálta népzenéjét, énekelte legszebb népdalait, kóstoltatta különleges ételeit és mutatta meg csodálatos népviseleteit, és ismerte meg a magyar népi kultúra szépségeit, értékeit.

1996 óta a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztiválon részt vevő nemzetek: Belgium, Bulgária, Dél-Korea, Észak-Ciprus, Észtország, Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Hollandia, India, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Lengyelország, Litvánia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Skócia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan, Törökország, és a házigazda Magyarország.

Augusztus 17-i program, ami bennünket is érint:

14.00 Táncolj, Nyíregyháza! - Nemzeti Nap: bemutatók, táncházak, tánctanítások, ételkóstolók, kirakodóvásár (Nyíregyháza, Kossuth tér)

Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).

Az egész napos autóbuszbérlés díja: 13.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.

Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.

Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!

A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:

Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000

Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!