Szabad helyek száma: 3 fő
Jelenlegi létszám: 12 fő
Első helyszínünk Bátonyterenye város legfőbb nevezetessége a késő barokk, hagymakupolás Gyürky-Solymossy kastély és a körülötte lévő 13 hektáros angolpark, amely a város északi végén fekszik a helyi vasútállomás mögött.
A kastély a Kárpát-medence északi részének nevezetes barokk kastély-típusának legdélibb példája, Magyarország egyetlen ilyen építménye, melyet a nyugati homlokzat két sarkán lévő „hagymakupolás” oldaltorony tesz jellegzetessé. A kastélyt az 1840-es évek végéig a Gyürky család nyári lakként használta. Az 1900-as években házasság révén a Solymossy család birtokába került a kastély és a kastélypark, amely átépítésre került.
Sajnos a kastély nem látogatható, így csupán körbe sétáljuk és a parkban töltünk el egy kis időt.
második helyszín Maconkán a Szent István király római katolikus templom.
A kicsi, torony nélküli egyhajós templom 13. században épült, a freskóit a XIII. vagy a XIV. században festették. A török korban tűz által elpusztult. 1766-ból a következő szöveget olvashatjukː
"Van egy kőből épült templom, kisebb, mint az anyaegyházban lévő, annál azonban sokkal régebbi." Az épület jó állapotban van, Szent István magyar király tiszteletére szentelték föl.
Loborik Attila mesél nekünk a műemlék történetéről, melynek díja 500 Ft/fő.
A harmadik állomásunk a Ti ötletetekből származik. Nemtibe megyünk, ahol egy kisebb, nem megerőltető kevesebb, mint 4 kilométeres túrát teszünk, kb. 150 méteres szintkülönbséggel. Túrabot (ha van) és jól tapadó, bokát tartó cipő azért szükséges!
A túra leírása a kirandulastippek.hu oldalról származik, mert igen részletes:
Látnivalók: Morgó-gödör, Bánya-tető, Sárkány-szikla
A Fenyves utca végén lévő szabadon használható parkolóból érdemes egy pár lépést a falu felé menni, a domboldalból remek kilátás nyílik a Mátra hosszan elhúzódó vonulatára. A füves placcról jobbra fordulva induljunk a falu felé, majd az első bal oldali ösvényen, élesen balra fordulva lépünk rá az alig észrevehető ösvényre. Megjelennek a sárga homokkőfalak, a növényzet megritkul, és már bent is vagyunk a Morgó-gödörben. A helyenként 10-15 méter magas, sárga színű homokkőfalak közt kanyargó száraz szurdokot az erózió, főleg a víz formálta ilyen szokatlanul keskenyre és mélyre. A rövid kb. 100 méter hosszú sziklaszoros falát egy helyen egy emberszerű arc díszíti, mely mára az árok jelképévé vált. Az észak-amerikai sivatagos hegységek kanyonjaira emlékeztető Morgó-gödör rendkívül fotogén, bár vegyük figyelembe, hogy ritkán jön le idáig a napfény, ha be is süt a nap, akkor is nagyok a kontrasztok. A hazánk tájaihoz szokott turistának meglehetősen rendhagyó látványt nyújtó homokkő-szurdokon hamar átérünk, majd ugyanezen az ösvényen térünk vissza.
A zöld jelzésen sétálunk felfelé és rövidesen újabb, ezúttal táblával is jelzett kereszteződéshez érünk. Innen ágazik el a balra tartó, Zöld háromszöggel jelzett úton, rövid kaptatóval érünk fel a Bánya-tetői kilátóponthoz, melyet egy rekultivált agyagbánya korláttal védett felső peremén alakítottak ki helyi természetjárók. Az északra, a Karancs-Medves vidékére nyíló panoráma tényleg emlékezetes, a kis tisztáson, kulturált pihenőhelyen szusszanhatunk egyet. A már ismert útvonalon térjünk vissza a Zöld sáv jelzésre, majd végig azt követve érünk vissza kiindulópontunkra, a parkolóba vagy Nemti főutcájára, a 23-as útra.
Sárkány-szikla
Buszra szállunk és buszozunk pár száz métert. Nemti főutcáján tudunk leparkolni. A kerítés mellett indul egy jelzetlen ösvény, melyen mintegy 100 méter után érjük el a falu újabb földtani látványosságát, a Sárkány-szikla homokkő-alakzatát. A kis képzelőerővel fekvő sárkányra hajazó szikla tetejéről szép kilátás nyílik a Mátra hegyeire, a szintén erózió által alakított képződmény tüskéit a keményebb kőzet teszi ki, az alatta lévő sárga színű homokkő jóval könnyebben erodálódott. A kopár domboldalban fekvő homokkőkibújás igazán látványos, abszolút megéri a pár perces sétát.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 8:00 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 10.500 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!