Szabad helyek száma: 7 fő
Jelenlegi létszám: 19 fő
Indulásunkat követően a 4-es úton Abony község végén a Mészáros vendéglőben tartjuk a pihenőnket, ahol lehetőség van helyben sütött különleges péksüteményeket venni, kávézni, fontos ügyeket intézni.
Kevesen tudják, hogy Hajdú-Bihar megye egyik parányi településén, Vekerden több ezer tő bazsarózsa nyílik minden évben. Amellett, hogy Hollandiába és Ausztriába is szép számmal kerülnek innen virágok, bármikor megtekinthetjük a kis bemutatókertet.
Dr. Kovács Péter és Povázsay Zsuzsa bazsarózsakertészetéből évente százezer szál virágot értékesítenek az aalsmeeri virágtőzsdén és Ausztriában. A kertész és kerttervező, ma már nyugdíjas férfi és párja rengeteg előkészület, hosszas tanulmányozás után vágott bele a Paeonia termesztésébe. Egy külföldi hotelben meglátott szárított bazsarózsacsokor szépsége és különlegessége annyira magával ragadta Kovács urat, hogy 10 évvel ezelőtt eldöntötte, ezzel a növénnyel szeretne foglalkozni.
Az előkészületek során egész Magyarországot bejárták régi Paeonia-tövek után kutatva, 225 faluból 1250 egyedet gyűjtöttek össze. Száz faluból talajmintát is vettek, hogy a növény igényeit minél alaposabban megismerhessék. Régi tövek után kutatva érkeztek Vekerdre is, ahol megtalálták a megfelelő helyet a termesztéshez és gyűjteményük bemutatásához.
Ma már több mint 4 hektáron vár minket a bemutatókert, a termesztést pedig a feldolgozócsarnok és a hűtőház egészíti ki.
A látogatás díjtalan
A következő állomásunkon egy kevésbé ismert falucska, kevésbé ismert kastélyába kalauzolunk Benneteket.
Zsáka a XVII. századtól megszakításokkal a Rhédey család birtoka volt. A kastély az egyetlen Rhédey-emlékhely Magyarországon. A zsákai Rhédey-kastélyt 1858-ban gróf Rhédey Gábor építtette. Gróf Rhédey Gábor fontosnak tartott egy jelentősebb épületet emeltetni, katonás temperamentumának megfelelően, vagy inkább a kor divatját követve, vagy pedig éppen a múltat szimbolizáló vár emlékét idézve. Az eredeti építőjét nem ismerjük, a kutatások azonban a Dél-Németországi rundbogen stílust vélik felfedezni vonalaiban, a romantikus historicizmusnak a jegyeit. Az oldalrizalitokkal tagolt épület közepén álló torony egy ősibb megjelenést tükrözve "öregtoronyként" jelenik meg.
(forrás: kitervezte.hu)
Idegenvezetőnk Papp Sándorné
Belépődíj: 1.000 Ft/fő
Idegenvezetés: 6.000 Ft/csoport
A flórán túl, faunával folytatjuk kirándulást...
Füzesgyarmati Állatpark és Vadfarmról Csák Árpád - tulajdonos - így mesél:
Békés megye északi részén található Füzesgyarmat városa. Ebben a városban élek családommal együtt. Már gyermekkorom óta nagyon szeretem az állatokat, vágyam az volt, hogy sokfajta saját állattal foglalkozhassak, esetleg másnak is bemutathassam.
2010-ben kezdtem el komolyabban gyűjteni őket. Folyamatosan építettem családommal a voliereket, hüllőházat hoztunk létre és különböző építményeket az állatok számára, így megfelelő életkörülményeket tudtunk biztosítani számukra. Az évek során folyamatosan bővült az állatfajták létszáma, mára már közel 100 fajta állat tekinthető meg nálunk. Ez a szám reményeink szerint csak emelkedni fog. Vannak őshonos magyar fajták és más földrészeken élők is.
2014-ben megkaptuk néhány vadfajtának a tartási engedélyét, így vadfarmként is működünk. 2016-ban létrehoztunk egy alapítványt.
Nemcsak az állatok létszáma emelkedik folyamatosan, hanem az állatpark területe is. Mára már 5000 m2-t ölel fel a hozzánk érkező vendégek számára.
Belépődíj egységesen: 700 Ft/fő
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 14.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!