Szabad helyek száma: 1 fő
Jelenlegi létszám: 25 fő
Még mindig nem szeretünk fesztiválokra menni, de úgy gondoltuk ezt az eseményt most is kár lenne kihagyni.
Pláne, hogy tavaly már jártunk itt és Garamváriné Csanálosi Andrea rendezvényszervező ígérete szerint idén még több helyszínen pezseg a falu. Kellemes tavaszi túra várja az érdeklődőket Hosszúhetény közvetlen közelében a Nagy-mező, Arany-hegy Természetvédelmi Területen. A túra helyszíne az országos kitekintésben is jelentős botanikai értéket őrző, 100 hektár kiterjedésű terület, amely az egykori
gyümölcsösök, legelők, ritkás erdőfoltok védett növények sokaságának jelent élőhelyet napjainkban. A művelt földekkel, kiskertekkel övezett zöld sziget számtalan botanikai ritkaságot őriz, köztük a fokozottan védett bánáti bazsarózsát. A világon már csak hazánkban találkozhatunk a bánáti bazsarózsa életképes populációival. A túrán a különleges növény jelentősebb állományaiban gyönyörködhetnek a résztvevők.
A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai és a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE) képzett szakemberi vezetik.
A túra indulási pontja: Hosszúhetény, Széchenyi utca 12. szám előtti Információs Pont
Szombaton és vasárnap is 10.00 – 11.00 – 13.00 és 14.00 órakor indulnak turnusok.
Mi a 11 órai kezdésre szeretnénk leérni. Túra hossza kb. 4-5 km, időtartama: 1,5-2 óra
Részvételi díj: ingyenes
Visszaérkezésünket követően...
Egész nap lesz kézműves vásár a Kézműves Udvarban, és foglalkozások a KézMűhelyben.
Meg lehet tekinteni a helyi Üveges Múzeumot, ahol Természetfotó kiállítás és Hímestojás kiállítás lesz látható. Előre láthatóan nem lesz zsúfolt a fesztivál a tavalyi tapasztalataink alapján.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 13.500 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!