Szabad helyek száma: 0 fő
Jelenlegi létszám: 26 fő
Első állomásunk egy gyönyörű erdei kirándulással kezdődik, mert indul a medvehagyma szezon!
Idei lelőhelyünk a Kakasd közelében található Sötétvölgy, melynek 502 hektárnyi, 1975 óta helyi védettség alatt álló természetvédelmi területén Tolna megye legöregebb erdejében, a 180 éves cseres-tölgyesben barangolhatunk. A völgy bejáratát a Kakasd és Szekszárd között vezető 6-os főútról érjük el. A bekötőútra kanyarodva, jobb kéz felől rögtön a horgásztó látványa fogad bennünket.
A tó mellett tovább haladunk és kicsit beljebb az erdőben parkolunk le. Innen 3.6 kilométeres körsétánk alatt gyűjtögetünk az ínyenc növényből.
Amit tudnunk kell!
A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt (így medvehagyma-levelet is) gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg naponta a 2 kg/fő-t.
Bár az erdő védettség alatt áll, a medvehagyma gyűjtés itt engedélyezett.
A Hajósi Pincesorok meglátogatásához nem feltétlenül kell borkedvelőnek lenni.
Ez a festői kis település Bács-Kiskun megyében, a Kiskunsági Nemzeti Park területén található. A 24 kacskaringós utcából és 1250 pincéből álló pincefaluban számos pincészet várja az ide látogatókat. A hajósi borászoknak fontosak a hagyományok, a szőlő és a bor szeretetét a 300 évvel ezelőtt, Németországból ideérkezett elődeiktől örökölték. (forrás: hajosi-pincefalu.hu)
Egy órás szabad programunkat követően az utolsó megállónk lesz a "hab a tortán".
A Szent Korona Cukrászda életében az egyik fontos terv volt, hogy egyszer majd Irodalmi Kávéházzá is alakuljon. A közelmúltban bekövetkezett bővítés lehetővé tette, hogy az utóbbi években a Szent Koronával kapcsolatos számtalan történelmi-kultúrális előadásnak is helyet adjon. Már 2008-ban felavatásra került a cukrászda udvarában egy Wass Albert szobor. Az "Irodalmi-kávéház" belterében elhelyezésre került 52 bronzplakettből álló portré-sorozatot dr. Windecker Zoltán, a város nyugalmazott aljegyzője készítette. Jannus Pannponiustól kezdve Szabó Magdáig olyan magyar ajkú költők-írók kaptak helyet a cukrászdában, akik verseikkel, műveikkel, tanításaikkal örök időkre feliratkoztak a magyar irodalmi élet legnagyobbjai közé. (forrás: szentkoronacukraszda.hu)
Ja... az általunk felállított rangsorban ez a cukrászda az legelső helyen szerepel!
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 13.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de az esetleges belépődíjak árait nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjen jelentkezéskor vegyétek, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a regisztrációk feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérek türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzenek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezt később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig észreveszi.
Várunk Benneteket szeretettel!