kirandulas_20230325

Vissza az Utazás ajánlatokhoz

 

Szabad helyek száma: 7

Jelenlegi létszám: 19 fő

 

 

Romos állapotú erődöt már nemrégiben látogattunk, hát nézzünk meg két nemrégiben felkarolt műemléket. A mai helyszínünk Komárom lesz... egész nap!

Régészeti feltárások bizonysága szerint Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. A Római Birodalom határa, a „limes romanus” mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az 1-4. században. Neve is kelta eredetű – várat, erődöt jelent. A telep védelmét először földvár biztosította, melyet a 2. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel...
A 6. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, majd a honfoglaló magyarok vették birtokba a 10. század elején. Árpád nagyfejedelem Komárom térségét a gróf Cseszneky család ősének, Ketel nemzetségfőnek adta, akinek fia, Alaptolma erős földvárat épített a Vág dunai torkolatánál...
A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. Az Oszmán Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Ferrabosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben...
(Forrás: wikipedia)

Idelátogatásunk tervezésekor mindhárom erődöt szerettük volna meglátogatni, de ebből sajnos csak kettő lett. Az Igmándi erőd sajnos nem látogatható.

Amennyiben valamelyik erődben nem szeretnétek részt venni a tárlatvezetésen, kérjük előre jelezzétek nekünk.

A látogatásunk alatt lehetőség van ebédelni. Szintén kérünk Benneteket, hogy jelezzétek jelentkezéskor a megjegyzésben, hogy szeretnétek-e étkezni, illetve melyik fogást szeretnétek kérni.
Aki ezt elmulasztja, úgy tekintjük, hogy nem tart igényt étkezésre.

A programok fakultatívak (semmi sem kötelező), de tekintettel, hogy szinte mindenhol le kell adnunk előre a létszámot, kérünk Benneteket, hogy részletesen olvassátok el a programot!

Az egész napos programunk az alábbiak szerint alakul:

10:00 – 11:30: tárlatvezetés a Csillagerődben

11:30 – 12:00: szabadidő kávézásra a Csillagerődben, buszozás a két erőd között

12:00 – 13:00: ebéd a Monostori Erődben

Tiszti lakoma - 2.600 Ft/menü
A menü: rántott csirkemell, hasábburgonya, savanyúság
B menü: rántott sajt, rizs, tartármártás
C menü: halrudacskák, hasábburgonya, tartármártás
D menü: natúr csirkemell, rizs, saláta

Utánpótlás*
A tiszti lakoma kiegészítése 1 db 0,5 l-es ásványvízzel és 1 db csokoládéval +400 Ft/adag

PIZZA PORCIÓK

Egész pizza 3.000 Ft/adag
1 db 32 cm-es pizza
Egész pizza menü 3.300 Ft/adag
1 db 32 cm-es pizza
1 db választható 0,5 literes üdítőital**
Páros pizza menü 3.500 Ft/adag
1 db 32 cm-es pizza

2 db válaszható 0,5 literes üdítőital**

Pizzaválaszték:
margherita
sonkás
sonka-kukoricás
sonka-gomba-kukoricás
szalámis
magyaros
hawaii

* Az Utánpótlás csak a Tiszti lakomával együtt kérhető. A menühöz járó csokoládé az erőd aktuális kínálatából
választható, és nem terjed ki a teljes választékra. A lehetőségekről érdeklődjön büfénknél.
**A menükhöz járó 0,5 literes üdítőital az erőd aktuális kínálatából választható.

A fogyasztás anyagi részét mindenki egyénileg tudja rendezni az étteremben.

13:00 – 14:30: tárlatvezetés a Monostori Erődben

Teljes árú kombinált jegy: 4.500 Ft/fő
Teljes árú csoportos kombinált jegy: 4.000 Ft/fő
Kedvezményes kombinált jegy: 3.500 Ft/fő
Kedvezmnyes csoportos kombinált jegy: 3.200 Ft/fő

A kombinált jegyek árán felül a tárlatvezetés: 1.000 Ft/fő

Ezt követően egy-másfél órás szabad program keretében megtekinthető az erőd és környéke.
Látogatható a pékség, van az erőd körül egy tanösvény is, aki szívesen sétálna.

Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:00 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).

Az egész napos autóbuszbérlés díja: 11.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de a belépődíjak és az étkezés árait nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.

Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!

A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:

Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000

Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjen jelentkezéskor vegyétek, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a regisztrációk feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérek türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzenek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezt később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig észreveszi.

Várunk Benneteket szeretettel!

Jelentkezem kirándulásra