Szabad helyek száma: 6 fő
Jelenlegi létszám: 20 fő
Ez a kirándulás nem a mi fejünkből pattant ki... az ötletet a Középkori Templomok Útja Egyesület, Örökségtúra a Szamos-mentén leírásából indult. Annyira megtetszett, hogy - kis átalakítással - megvalósítjuk.
Ismerjük meg együtt a Felső-Tisza-vidék, egyik különleges szegletét, a Szamos-menti területeket, amelynek különlegességét a folyó mentén sorakozó középkori templomok alkotják. Ezen a vízjárta vidéken a települések a legmagasabb pontokra települtek, terjeszkedésüknek pedig vizek szabtak határt. Ez a földrajzi, vízrajzi sajátosság határozza meg a táj arculatát, emiatt vált jellemzővé az aprófalvas településszerkezet.
Hosszú utazásunk után az első állomásunk a Szamos-mente talán legszebb műemléke, a csengeri református templom, amely monumentális méretével, egekbe szökő nyolcszög alaprajzú tornyával, vakolatlan homlokzatával már messziről felhívja magára a figyelmet. Belépve a templomba, megismerkedhetünk a Felső-Tisza-vidék egyik legkorábbi és legnagyobb kazettás mennyezetével, amely 1745-ben készült.
A Szamos-menti túra legdélibb pontja Csengersima, melynek impozáns látványt nyújtó, kicsiny szigeten álló félköríves szentélyű román kori temploma, a régió legkorábban épült épülete közé tartozik. A templom fa berendezéseit pedig a legszebb 18. századi asztalosmunkák között tartjuk számon. Kazettás mennyezetét, amely számos izgalmas ábrázolást, motívumot rejt, ugyanaz az asztalos mester készítette, mint a gyügyei kazettás mennyezetet.
A következő állomás Nagygéc, amely az 1970-es árvíz alkalmával írta be magát az emlékezetünkbe. Ebben az évben ugyanis a szomszédos a Szamos áradásakor Romániában felrobbantották a Szamos-gátat, amely elárasztotta az akkor virágzó Nagygécet és Komlódtótfalut. Nagygécre építési tilalmat rendeltek el így tilos volt az ott élőknek visszaköltöznie otthonaikba. A település majd negyven éven keresztül az enyészeté lett, ahol a természet fokozatosan hódította vissza az embertől a települést. Ennek állít emléket a középkori eredetű nagygéci templom körül kialakított emlékpark, amely számos attraktív elemmel bővült az utóbbi években.
A szamostatárfalvai templom hűen őrzi középkori formáit, a templom mérete jelzi azt is, hogy a Felső-Tisza-vidék apró falvaiban mekkora templomok állhattak évszázadokkal ezelőtt. Az itteni református templom, különleges homlokzati díszítése ugyanazzal a technikával készült, mint amivel Csengerben is találkozhattunk.
A gyügyei és szamosújlaki református templomok műemléki helyreállítását Europa Nostra díjban és oklevélben részesítették.
Ez utóbbi három gyöngyszemet csak kívülről csodáljuk meg, hogy maradjon még időnk további két helyszínünkre is.
13::30 óra körül már várnak bennünket a Szamos-menti túra egyik legizgalmasabb állomásán a klasszicista stílusban épült cégénydányádi Kölcsey-Kende kúriában, amelyet hatalmas, természetvédelmi oltalom alatt álló angolpark vesz körül. A kastély évtizedeken állt üresen, romos állapotban, még néhány éve a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága elvégezte a kastély teljeskörű felújítását.
Itt egy kis tárlatvezetést is kapunk...
A belépőjegyek létszámtól függően
15 főig:
Teljes árú 1.900 Ft (tárlatvezetéssel)
Kedvezményes 1.600 Ft (tárlatvezetéssel)
15 fő felett
Teljes árú 1.200 Ft
Kedvezményes 900 Ft
A tárlatvezetés ebben az esetben 12.000 Ft/csoport
Innen egy órányi buszozós távolságra található a nyírbátori református templom az ország egyik leglátogatottabb műemléke. A templom építtetője Báthori István erdélyi vajda és a kenyérmezei csata hőse, aki jelentős szerepet játszott a várkastély és a minorita templom építésében is. Az építkezés valószínű kezdetének dátuma 1484. befejezése 1511.
Itt is várnak bennünket, reméljük 15:30 óra körül ide is érünk.
A templom megtekintése egységesen 500 Ft személyenként.
Az országban szinte egyedülálló lehetőségként - aki bírja a lépcsőt - felmehet a templom padlására is.
Innen már hazafelé indulunk, 16:30 óra tájékán.
Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 6:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 15.500 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de az esetleges belépődíjak árait nem.
Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
A regisztrációs díjat legkésőbb az eseményt megelőző 4. munkanapig szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt is.
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.
Várunk Benneteket szeretettel!