kirandulas_20250308


 

 


Túrázunk egyet, a Bükk déli részén.

Egy „Rekettyés kávészünet” után Kács községbe fogunk leparkolni a busszal és egy 8-9 kilométeres közepes szintű túrára indulunk.

Kács Egertől 44 km-re keletre a Bükk hegység déli részén, a Kácsi-patak völgyében fekszik. A település első írásos említése Kach névalakban IV. Béla királyunk 1248. évi határjáró oklevelében történik. A község Árpád-kori település, mely kedvező fekvése miatt a honfoglaló magyaroknak is szálláshelyül szolgált. Anonymus szerint a honfoglaláskor Árpád itt adott szállásbirtokot Ócsád (Öcsöd) vezérnek és azután a fia, Örsúr a Kácsi-patak fejénél várat építtetett. Így Örsúr nemzetsége a vidék (a történelmi Borsod vármegye) legrégibb birtokosa. A feltételezhetően XIII. századi várnak már csak a maradványai állnak, mely négyszög alakú lakótorony lehetett vizesárokkal, ún. sziklaárokkal körülvéve, s valószínűleg a XII. század második felétől a XIV. század elejéig használták. (forrás: turautak.com)

Egy körtúrát fogunk tenni és kirándulásunk alatt 166 méteres szintkülönbséget küzdünk le. Túrabotra, bokát jól tartó (nem csúszós talpú) cipőre és kitartásra szükség lesz.

Ezen a fura jelzésen indulunk…

Jutalmunk nem marad el, túránk felénél egy igen fura kőhodályt fogunk megcsodálni.

Egy ideig a Kács patak mentén haladunk, majd a Dobi réten jobbra fordulunk és a piros, később a sárga jelzésen szintén jobbra fordulva visszatérünk Kácsra.

Kácson nincs cukrászda, de Mezőkövesden van, de előbb…

Mezőkövesd régi városközpontja, ahol a girbegurba utcácskákban 150-200 éves parasztházakban más-más mesterség fortélyaiba nyerhetünk bepillantást. Van itt bútorfestő, mézeskalácsos, fazekas, szövő, tűzzománcos, de még zeneház is. A kézműves alkotóházak mellett itt található a legnagyobb matyó mintatervező, Kisjankó Bori egykori otthona is, mely ma tájházként üzemel.

Ha 16 óráig odaérünk, az egykori Táncpajta épületében kialakított Hadas Látogatóközpont interaktív kiállításán számos érdekességet lehet még megtudni a Hadas városrészről és a matyó hímzésről, viseletről.

A Rozmaring Cukrászda a legkülönbözőbb torták, sütemények, kekszek és aprósütemények receptjeit gyűjtötte össze Európa országaiból és most itt a lehetőség, hogy mi is megkóstoljuk…

A hazaindulást 16-17 óra körül tervezzük.

[hr]

Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).

Az egész napos autóbuszbérlés díja: 15.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.

Az autóbuszbérlés regisztrációs díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.

Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.

A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ. 

A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.

Nagyon fontos!

Kérjük, hogy a regisztrációs díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!

A regisztrációs díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került.

Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:

Travel-Bus Bt.

Bankszámla szám:

OTP 11717009-21414343-00000000

Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.

Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!

Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!

Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.

Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!


A hazaindulást a cukrászda után terveztük.


Az indulás a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóból lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a travelbus.hu oldal jobb oldali gombsorában találtok).
Az egész napos autóbuszbérlés díja: 18.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de további költségeket nem.
Az autóbuszbérlés előleg díja 8.000 Ft személyenként, mely része a kirándulás árának, abból levonandó.

Ha rendelkezel TravelBus Utazókártyával minden kiránduláson 10%-ot jóváírunk, mely bármelyik alkalommal felhasználható az utazási költség csökkentésére, mentességére.

Ha a kártyádon a jelentkezéskor rendelkezel 8000 ponttal, nem szükséges előleget utalnod, mert a pont egyben fedezet is az esetleges visszalépésre.

A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni.
Jelentkezni a travelbus.hu oldalon a – több helyen is megtalálható – „jelentkezem” gomb segítségével, vagy a felső menüsor „Jelentkezés” menüpontjára kattintva lehet.
A kitöltött jelentkezési lap elküldését követően szinte azonnal egy automatikus válaszlevelet kaptok, melyet 1-3 napon belül egy visszaigazoló levél követ.
A regisztráció sikerességéről vagy sikertelenségéről is küldünk értesítést.
Nagyon fontos!
Kérjük, hogy az előleg díjat, csak a jelentkezésetek visszaigazolását követően utaljátok!!! Kérünk Benneteket továbbá, hogy az utazási költségen kívül egyéb összeget NE utaljatok!
Az előleg díjat legkésőbb a – sikeres visszaigazolást követő – 3. munkanapig szükséges befizetni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha az összeg befizetésre került.
Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára:
Travel-Bus Bt.
Bankszámla szám:
OTP 11717009-21414343-00000000
Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést.
Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok!
Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket!
Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség.
Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre.

Várunk Benneteket szeretettel!

Egynapos utazás ajánlatok, ötletek